Öt érv, hogy érdemes továbbtanulni.
Az érettségit megelőzően elgondolkodik az ember: merre tovább? Sok volt ez a tizenkét év tanulás, talán jobb lenne végre munkába állni… Pedig az egyetem minden tekintetben egy teljesen más világ, korlátok nélkül.
Barátok közt
Akit eddig kiközösítettek az osztályban, az az egyetemen, főiskolán garantáltan megtalálja a maga társaságát. Persze baráti körök itt is kialakulnak,de ezek messze esnek a középiskolai klikkektől: sokkal inkább lehetne nevezni egy nagy család szerteágazódásának, elvégre mindenki egyforma. A bölcsészek elvont művészlelkek, a műszaki egyetem hallgatói a jég hátán is megélő zsenik.
Viccet félretéve, az egyazon szakra járó egyetemisták könnyen megértik egymással a hangot azonos érdeklődési körük végett. És mi történik, ha egy bölcsészbagoly és egy informatikus kockafej találkozik? Kérem, hisz az egyetemen vagyunk és nem az óvodában…
„Tanár úr, meghívhatom egy sörre?”
Bár az egyetemeken, főiskolákon sajnos nincsenek osztályfőnökök, a tanárokra ettől függetlenül teljes mértékben lehet számítani. Nem ritka, hogy hallgatóikat kollégának, kolleginának nevezik, ezzel is jelezve, hogy egyenrangú félként tekintenek rájuk. Sőt mi több, egyes oktatókkal még haveri viszonyba is kerülhet a diák: ismerek olyat, aki egy tanárát hívta fel tanácsért, amikor bajba került, s olyanról is tudok, hogy egy professzor egy irodalmi estet követően a kocsmában folytatta az elmélkedést az összesereglett tanulókkal.
Felelsz vagy mersz?
A középiskolában nehéz érvényesülni: a pedagógusoknak huszonöt-harminc főre kell egyszerre figyelnie, s ha valaki épp okosat szólna, egy bekiabálás megzavarhatja az órát, meghiúsítva az ajándék ötös reményét. De a mondat közben berrenő csengővel is hasonló a helyzet.
A kis, maximum tizenhat fős létszámú, másfél órás egyetemi szemináriumok ezzel ellentétben meghittek, akár egy teadélután. A hallgatagabb diákok könnyen kibontakozhatnak, s még azok sem menekülhetnek a „rivaldafénytől”, akik legszívesebben a háttérben maradnának: a legtöbb szeminárium alapkövetelménye egy, az órán megtartott kiselőadás. Azt már a diák dönti el, hogy építi fel: felolvassa a lapra írtakat, szónokol, vetít, vagy valami egészen új, izgalmas formát választ a hallgatóság lenyűgözésére.
Csak a magyar!
Kiabálták szaktársaim örömittasan a gólyatáborban. A felvételi papírok kitöltésekor a középiskolások olyan szakot jelölnek meg, amiről tudják, hogy érdekli őket. Természetesen érhetik negatív meglepetések. Olyan nincs, hogy az egyetemista az összes órát élvezze. Akadnak témák, amiket száraznak fog találni. De ez csak a tantárgyak kis százaléka. (Ha több, nagy eséllyel házszámot tévesztett.) Matematika? Biológia? Történelem? Magyar irodalom? Végre lehetősége nyílik elmélyülni a tanulónak abban, amit igazán szeret. Megszerzett ismereteit gyakorlatokon hasznosíthatja, egy lépéssel közelebb érve céljához. A szakdolgozatot már arról a leszűkített témáról írhatja, ami a legjobban érdekli, a mester-vagy doktori képzésen pedig eszerint haladhat tovább. És egyre nő tudása!
Mint a madár
Ha a fentebb említett negatív meglepetéseket túl soknak találja a hallgató, válthat. Míg a nyolc általános elvégzése elvárt, addig az nincs meghatározva, kinek milyen diplomája legyen. Belekóstolhat, továbbállhat, újba kezdhet… Akár hatvan, hetven évesen is, mivel a felsőoktatás nincs korhoz kötve, mindenkinek joga van hozzá.
Az egyetem maga a szabadság. Unalmas előadások? Lógjuk el, és igyunk ennek örömére! X tanár úr szimpatikusabb, mint Y tanárnő? Semmi gond, elvégre magunk állítjuk össze az órarendet, csakis nála veszünk hát fel ezentúl szemináriumot! Tanulmányi kirándulások, vizsgatemető bulik? Szárnyalunk, akár a madár!
Zárthelyi dolgozat, kollokvium? Elő a szekrényből a fekete szoknyát és az öltönyt, ma minket is eltemetnek.
Szerző: Fekete Fanni
(Fotók: weheartit, huffingtonpost)
