Ezt nézed:  / Pszicho, szex / Titokban cigiző tinik

Titokban cigiző tinik

Hány helyen látni fiatalokat, akik még jóval 18 éves kor alatt vannak, azonban cigaretta lóg ki a szájukból? Szívják ugyan, de látni rajtuk, hogy majd megfulladnak tőle.

Ez nem egy új dolog. Régen is létezett. Még a szüleink korában is divat volt. Tulajdonképpen ez a kitűnés egyik jeleként fogható fel. Nagynak akarnak tűnni a másik előtt, ezért van szükség erre. Felfogható amolyan diákok közti hierarchia-rendszerként is. Én ezt csinálom, tehát én vagyok már valaki.

A cigizés egy melléktevékenység, amit együtt lehet művelni a barátainkkal. Egységet képez a felek között és van egy közös pont, ugyanakkor feszültséglevezető is. Már a mozdulat is ilyen. Fiatal korban azonban a kitűnés eszköze csupán. A másik ember előtt kiemelkedő szeretne lenni, megmutatni, hogy én egy komoly ember vagyok, vegyetek engem komolyan. Ez pedig csak a külvilágnak szól.

A cigiző tinik nem saját magukért teszik mindezt, hanem másokért. Mondhatjuk úgy is, hogy minden csak a kirakatba megy. Egyfajta kompenzáció, hogy lenni akarnak valakik.

Egyik ismerősöm, Tamás most 28 éves. 13 éves kora óta dohányzik. Először csak a barátok miatt, mert ők is azt csinálták, ma már viszont egy szokássá vált nála. Többször is próbálta már abbahagyni, de mindig visszaszokott. Ma már úgy vélekedik az egészről, hogy hiba volt, hogy akkor a barátok unszolására belement, hiszen az egészsége mellett több 10 ezer forint megy el havonta, de képtelen leállni vele.

Titokban cigiző tinik
Ismersz olyat, aki fiatalon cigizik?