Bulizni jó dolog. Nem mindenkinek jön be ez a szórakozási forma, de akinek igen, az tudja, hogy remek kikapcsolódás egy fárasztó hét után, nem beszélve arról, hogy milyen jót tesz a szociális életnek. Amikor azonban túlzásba esik az ember, akkor azt kívánja, bár ne ment volna annyiszor…
Egyik olvasónk (és egyben egy nagyon jó ismerősöm) számol be arról, hogy lett partygirl-ből otthonülős könyvmoly. Ha nem tudod elképzelni, hogyan lehetséges ez, olvass tovább és ismerd meg Klaudia történetét.
“Már a nagykorúságom előtt is jártam bulizni, meg ittam alkoholt, már amennyire lehetett. Elég kevés ilyen alkalom volt, hiszen nem engedtek be sok helyre, valamint nem szolgáltak ki, mert elég gyerekes arcom van. Amikor végre 18 lettem, mehettem volna, amerre csak akartam, de valahogy nem volt rá igényem. Az elején legalább is…
A hétvégéimet inkább a párommal töltöttem, minthogy lerészegedjek a haverokkal, ami tök logikus. Na, igen, de ennek a kapcsolatomnak vége lett. Én nagyon szomorú voltam, amit elég rosszul kezeltem: bulizással. Ami kis mértékben oké lett volna, hiszen a jó társaság és esetleg egy-két flört az este folyamán nem árthat. De nekem ez nem volt elég. Az elején csak egyik barátommal iszogattam péntekenként, majd pár hónap múlva a nyári szünetben heti kettőre módosult. Mentünk kocsmába, szórakozóhelyre táncolni, vagy csak a parkban egy padon borozgattunk. Nagyon élveztem a dolgot, igaz, nem sok pénzem maradt, de felszabadult voltam és tudtam, hogy a barátaim szeretnek, ha már az exem nem is.
A szerelmi bánatomon kezdtem túllépni, de a bulizás nem maradt el. Iskolaidőben csak a péntekek és a szombatok voltak opciók, de újra kitört a nyári szünet, én pedig heti háromszor látogattam meg az effajta helyeket. Mindig ittam alkoholt is. Mivel már régóta csináltam, egyre erősebb kellett, hogy jól érezzem magam tőle. Ez se nem egészséges, se nem olcsó, de úgy éreztem, mindent megér. Az ízét soha nem szerettem, de legyűrtem, mert olyankor mindig jól éreztem magam, mondhatni boldog voltam.
Két évig folytattam ezt az életmódot. Az utolsó pár hónapban viszont már kezdett rossz lenni. Az alkohol hatását vagy egyáltalán nem éreztem, vagy csak rosszul lettem tőle, volt, hogy hánytam is. Régen hajnali 5-ig tartott a buli, de akkoriban este 10-kor már ásítottam. Nem élveztem ezeket, de a társaság miatt továbbra is eljártam, meg cikinek éreztem, hogy eddig én voltam a partyállat, most meg csak egy fáradékony lány, akinek nem bírja a gyomrát az alkohol. Januárban történt az életemben egy újabb szakítás. Eszembe sem jutott buliba fojtani! Nem hívtam a haverokat, nem készítettem a pénztárcámat, inkább itthon maradtam és a hobbimmal, valamint a munkámmal foglalkoztam. Tudjátok mi történt? Nagyon jól esett!
A baj az, hogy teljesen elszigetelődtem a buliktól és az alkoholtól. Azóta még voltam párszor, de nem tetszett. A többi barátom még mindig szereti, hiszen ők havonta vagy kéthavonta jártak el, én voltam csak az, aki mindig ott volt és váltogatta az ismerőseit, hogy most kivel megy szórakozni. Szerintem ők még 40 évesen is szeretik majd ezt művelni, de én most, a húszas éveim elején kiszálltam. Ha ritkábban járok el, még most is egy jó kikapcsolódási forma lenne, de már passzolom a meghívásokat és inkább elolvasok egy könyvet vagy megnézek egy filmet. A bulis Klaunak vége.”
Hogy ti ne járjatok így, megtehetnétek azt, hogy minimalizáljátok az éjszakai életet. Akkor élvezni fogjátok a bulikat később is és nem fogtok kiégni.
