Ezt nézed:  / Divat/Életmód / Random csajos spanyol trip

Random csajos spanyol trip

Imádok utazni és, amikor csak lehetőségem és időm adódik rá, azonnal világgá megyek pár napra. Így jutottam el 2 hete Spanyolországba is és az ott töltött néhány nap igazán kalandosra sikerült.

Bevezetőnek annyit, hogy már néhány éve Angliában élek és mivel rengeteget dolgozom, amellett, hogy tanulok is, nem sok időm marad a szocializálódásra, illetve nagyon előre tervezni sem tudok, mert rettentően nehéz az életem minden oldalát összehangolni úgy, hogy aztán arra az időpontra a főnököm is igent mondjon. Szerencsére most sikerült a dolog, hozzáteszem, totál a semmiből jött ötletként, így 4 napot töltöttünk egy barátnőmmel, Biankával Valenciában, Spanyolország harmadik legynagyobb városában.

Már a reggeli indulásnál adódtak kellemetlenségek, ugyanis előző nap mindketten sokáig dolgoztunk, és elég nehéz volt hajnal 5-kor felkelni. Nem meglepő, hogy egyikünknek sem jött össze, így szinte szó szerint futottunk, hogy elérjük a repülőt. Nálunk hideg volt, így kabátban és sapkában vágtunk neki a napnak, én legalábbis, majd egy mindössze 2,5 órás repülőút után megérkeztünk a 28 fokos, napsütötte városba, ahol mindenki nyári szerelésben flangált, én pedig úgy éreztem magam, mint egy idióta.

Első este ismerősöknél szálltunk meg, akiket még egy-két évvel ezelőtt Angliában szereztem, és bár sokáig egész rendesnek tűntek, a spanyol út második napján már kimutatták milyenek is valójában. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak a reptérig jutottunk. Miután fél órát vártunk a parkolóban a barátainkra, a tengerpart felé vettük az irányt, ami tele volt strandolókkal. Pálmafák, homokos part, napsütés? Mégis mi másra vágyhat az ember október közepén? Egy kis kajára. Igenám, de mit eszik egy vegetáriánus Spanyolországban, ahol az emberek még a magyaroknál is több húst esznek, ráadásul nem állnak meg a csirke, marha, sertés variációknál? A tengerparton lévő éttermek egyikében sem szolgáltak fel semmi olyat, ami számomra is opció lett volna, így nagyjából tök mindegy volt, melyikben ülünk le enni, vagy éppen nem enni. Bianka és a srácok kagylókkal kezdtek, majd következett egy óriási adag paella, ami egy sáfrányos, rizses, tradícionális spanyol étel, mindenféle húsos variációban. A pincér nekem egy adag olajos, íztelen grillezett zöldséget hozott, miután 20 percig próbáltuk elmagyarázni, hogy nem eszem húst. Azt mondta, majd talál nekem valamit, így egészen addig a pillanatig, amíg elém nem tette a tányért, fogalmam sem volt, hogy mit kapok. A nap végén sikerült találnom valamit, úgyhogy nem haltam éhen, ami jól is jött, ugyanis egy-két óra alvás után elmentünk bulizni. A spanyolok nem kispályások, ha partiról van szó. A napközben teljesen üres tengerparti klub este totál tele volt, mindenféle országból jött emberekkel, és, hogy ne legyen unalmas a buli, füstgépek, konfetti, tűzijáték és 4 óra alatt 6 DJ szórakoztatott mindenkit. A többit majd a képek elmondják.

Második nap én a kondiban kezdtem, aztán mire visszaértem a barátaink lakására, ők választást nem hagyva megkérdezték, hogy nem-e bánnánk, ha hotelbe kellene mennünk ezután. Magyarázatot nem kaptunk a dologra, bár azt hiszem elég egyértelmű, hogy némi ellenszolgáltatást vártak tőlünk a srácok az ingyen szállásért cserébe, és mivel nem kapták meg, így tovább már nem voltunk érdekesek a számukra. Mindenesetre nem estünk kétségbe, gyorsan kerestünk egy helyet, és bevonatoztunk a belvárosba. A hotel viszonylag hamar meglett, lepakoltunk és már mentünk is tovább várost nézni. Elkapott minket egy a semmiből jött óriási vihar, úgyhogy vizes tornacipőben folytattuk az utat, így a nap végén még plázázni és kajálni is sikerült. Hazafelé vettünk egy csomóféle számunkra újfajta sütit, és jókislányok módjára édesség zabálással töltöttük az első estét a hotelben.

A kissé zűrös hétvége után hétfőn már sokkal organizáltabbak voltunk. És persze céltudatosak. Egy kiadós, egészséges reggeli után Valencia nevezetességeit és piacát is megnéztük, rengeteg dolgot megkóstoltunk és mindenkinek sikerült ajándékot is venni. Amikor épp egy app segítségével kerestük a legközelebbi vegetáriánus kaját is felszolgáló éttermet, magyar szót hallottunk az utca egyik oldaláról, és visszafordulva két beszélgető srácot láttunk. Az egyikük a földön ült, láthatóan koldult, és egy gyönyörű cicus feküdt előtte. Bianka nem akart visszamenni, de én nem bírtam megállni a dolgot, mindenképp tudni akartam, miért kéregetnek, és szerettem volna segíteni. A srácnak elég szomorú sztorija van, ugyanis, a lány, akivel útnak indultak, hogy új életet kezdenek Spanyolországban, visszament az előző párjához, így ő egyedül maradt. A papírjait pár hónapja ellopták, ami miatt nem kap munkát, sem szállást, vagy segítséget, a legközelebbi követség pedig Barcelonában van, annyi pénzt viszont nem szed össze naponta, hogy oda eljusson. Készítettem pár képet róla és egy telefonszámot is tudott adni, én pedig remélem, hogy valahogyan sikerül segíteni neki és a cicájának. A másik srácról nem sokat tudtunk meg, de úgy tűnt, az ő élete egy fokkal rendezettebb.

Ez volt az utolsó esténk a városban, így megpróbáltuk kihozni belőle a legtöbbet, mivel másnap délután már vissza kellett jönnünk. A vega énem nagyon örült a nap végén, ugyanis sikerült találnunk egy olyan helyet, ahol a tradícionális ételek számomra fogyasztható verziója is elérhető volt, így ki is próbáltam a paella csak zöldséges változatát, ami bár kicsit túl olajos, ahogy a legtöbb spanyol étel, de ennek ellenére nagyon finom. A churros sem maradt ki az étlapról, és bár ez egy elég népszerű desszert, én biztosan nem fogyasztanám minden nap, ugyanis a csokiba mártogatott fánk szerű valami olyan édes, hogy már két harapás után cukorsokkot kap az ember.

Másnap reggel még egy gyors piacozás és reggeli belefért a napba az utazás előtt, és bár a repülőnk a tervezettnél két órával később szállt fel, összességében nem volt semmi gubanc és minden gond nélkül hazajutottunk.

Ha összegeznem kell a dolgokat, én egy hatalmas igennel szavazok Valenciára. Már ezalatt a pár nap alatt is rengeteget tanultam a kultúráról és az országról, és sok új tapasztalatot szereztem, ráadásként pedig a barátságunkra is igazán építőleg hatott a váratlan helyzetek megoldása, illetve a kompromisszumok, amiket kötnünk kellett ahhoz, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Az épületek gyönyörűek, az ételek érdekesek, a városnak pedig rengeteg arca van. Nem mellesleg pedig irtó helyesek és barnák a srácok, csak úgy mondom. Plusz info: a spanyolok nem igazán tudnak parkolni, és minden második autó össze van törve elől és hátul is, de ez egyáltalán nem zavarja őket. Ahogy az sem, ha piros a lámpa, szóval gyalogosan mindenre oda kell figyelni, ha biztonságban át akarsz jutni az út túloldalára. Sokan nem szeretnek angolul beszélni, így nem árt, ha legalább az alap dolgokat megtanulod a nyelvükön. 😉

Fotók: Tóth Veronika