Ezt nézed:  / érzelem

érzelem

  • Így mondtam el neki, hogy szeretem

    Így mondtam el neki, hogy szeretem

    Mindannyiunk vágyik arra a szerelmi vallomásra, amit az Igazából Szerelem című örök klasszikusból ismerhetünk. Te vagy számomra a tökéletes, minden érdek és remény nélkül… Vagy Bridget Jones Mark Darcytól kapott szavaira – kellesz nekem, úgy, ahogy vagy! Na de nézzük, a való életben hogyan valljátok be valakinek, ha szeretitek. “Évek óta szerelmes voltam Fanniba. Mindig

    Olvasd tovább
  • A nyelv, amihez szótár sem kell: az érintés

    A nyelv, amihez szótár sem kell: az érintés

    Csecsemőkorunkban az érintés az egyik legfontosabb kommunikációs eszközünk, felnőttkorunkra azonban mintha elfeledkeznénk róla. Pedig pszichológusok szerint csak érintésekkel tökéletesen megérthetnénk egymást. Érintés-fóbiás társadalomban élünk – csattant fel a DePauw Egyetem pszichológusa, Matthew Hertenstein a Psychology Today cikkében. Nem érti, miért érintjük meg oly ritkán a szeretteinket, miközben tanulmányok bizonyítják az érintés erejét. Valóban több kísérletet

    Olvasd tovább
  • Miért nem sírnak a fiúk?

    Miért nem sírnak a fiúk?

    A fiúk időnként egészen olyannak tűnnek, mint egy teljesen halott tuskó. Pedig attól, hogy nem látjuk, még nekik is ugyanolyan érzelmi életük van, mint a nőknek. Viszont ha ez így van, miért nem sírnak soha? Népszerű, sportos, balhés, felületes és sorra fekteti meg a csajokat – jellemzik a középiskolás fiúk egy jelentős csoportját az átlagos

    Olvasd tovább
  • Nem bírom ezt a csajt! – Miért utálják meg olyan könnyen egymást a lányok?

    Nem bírom ezt a csajt! – Miért utálják meg olyan könnyen egymást a lányok?

    Nem bírom ezt a csajt! – mondod te, miközben a fiú barátaid egyáltalán nem értenek veled egyet. Sőt, rajtad kívül mindenki normális, helyes embernek tartja őt. Van válaszuk a tudósoknak a miértre. A nők hajlamosak rosszindulatot, haragot, ingerültséget felfedezni egy másik nő arcán, függetlenül attól, hogy valóban ott van-e az adott érzelem. Jaimie Arona Krems

    Olvasd tovább
  • Megcsalás: Van olyan, hogy csak egy csók volt?

    Megcsalás: Van olyan, hogy csak egy csók volt?

    Mi emberek a kifogások nagymesterei vagyunk. Sokszor próbáljuk szépíteni a helyzetet, elfogadhatóbb szemszögből megközelíteni a dolgokat. Kibúvókat keresünk és köntörfalazunk. Ez a megcsalásnál sincs másként.  A “csak egy csók volt” és a “hidd el nem jelentett semmit” szófordulatok sem csak a brazil szappanoperákból lehetnek ismerősek. De igazából van különbség megcsalás és megcsalás között? Emberiség szempontjából

    Olvasd tovább
  • Mi a feledhetetlen csók titka?

    Mi a feledhetetlen csók titka?

    A csók – nagyon izgalmas, bensőséges, intim dolog. Már írtunk nektek arról, hogy egyes kultúrákban a csók nem bevett szokás, és arra is kitértünk, hogy a csók nem ösztönös, hanem kultúrától függő megnyilvánulása az érzelmeknek. De mi a feledhetetlen csók titka? “A higiénia. Ha a másik szájhigiéniájával probléma van, minden vágyat megöl bennem. Soha nem

    Olvasd tovább
  • Csak azért feküdtem le vele, hogy velem maradjon – interjú

    Csak azért feküdtem le vele, hogy velem maradjon – interjú

    Csúnyán hangzik, igen. Mégis sok-sok lánnyal előfordul (persze, lehet, hogy fiúkkal is, de gyanús, hogy ők kevesebben vannak). Egy lány, akivel megtörtént, elmondta nekünk, miért csinálta, hogyan érezte magát utána – és hogy megérte-e. Milyen volt a kapcsolatotok? Hát… Nem is voltunk régóta együtt, és most már nem is mondanám egy jó kapcsolatnak. Persze, fiatal

    Olvasd tovább
  • Hat jel, hogy amit érzel, minden, csak nem szerelem

    Hat jel, hogy amit érzel, minden, csak nem szerelem

    Rózsaszín köd, és ami mögötte van Véget ért a nyár, s Imola arra tért vissza az iskolába, hogy minden osztálytársa párra talált. A nőfaló új skalpot gyűjtött be, padtársa az ő egykori titkos szerelmével keveredett romantikus viszonyba, míg legjobb barátnője egy felsőbb éves fiúval várta a tantermük előtt kézen fogva. - Hát te nem cserkésztél

    Olvasd tovább
  • Ilyen volt az én nyári kalandom- interjú

    Ilyen volt az én nyári kalandom- interjú

    Itt egy újabb élménybeszámoló – azután, hogy írtunk nektek arról, hogyan NE bánd meg a nyári kalandod, és arról is, hogy ha megtörtént, milyen volt. Hallgassuk hát! Szóval a nyári kalandok. Neked volt a nyáron ilyenben részed? Volt, bizony. Mikor kezdődött? Ahogyan  a nagykönyvben meg van írva: az első “végeasulinak” buliban. Szép, szép, nem vesztegetted

    Olvasd tovább
  • Elsírom magam, ha csúnyán néznek rám!

    Elsírom magam, ha csúnyán néznek rám!

    Hogyan védekezhetsz a túlérzékenység ellen? - Szia Peti! Képzeld, mi történt a suliban! – toppant be a szobába Franciska, a laptopját bámuló fiú fölé hajolva. - Most ne zavarj légyszi, fontos dolgom van – motyogta az, föl sem emelve tekintetét a képernyőről. - Hát jó. Nem zavarok – bólintott Franciska, egyik lábáról a másikra állva.

    Olvasd tovább
  • Mitől tud ráhangolódni a kutya a gazdija lelkiállapotára?

    Mitől tud ráhangolódni a kutya a gazdija lelkiállapotára?

    Az ELTE kutatói a világon elsőként hasonlították össze a kutyák agyát az emberekével, és megállapították, hogy a kutyák agyában is létezik egy olyan terület, mely arra érzékeny, hogy a fajtársaikat, és esetleg az emberi érzelmeket megértsék. A kutatás új megvilágításba helyezi az ember és legjobb barátja közti különleges kapcsolatot is, és segít megérteni azokat a

    Olvasd tovább
  • Te bevállalnád?

    Te bevállalnád?

    Kérhetsz egy jelenetet, ha elmondod mit érzel! A Még 1 Mesét Akciócsoport előhozza belőled ki is vagy valójában. Kíváncsi vagy hogyan? Hogy mit adnak elő? A playback improvizációs színházban nem a kötelező olvasmányok színpadra vitt változatával találkozol, hanem önmagad láthatod a színpadon.   Hogyan? Elmondod a történeted a játékmesternek és a színészek a történethez kapcsolódó hangulataidat,

    Olvasd tovább
  • Lúzer vagyok, szégyellem, amit érzek

    Lúzer vagyok, szégyellem, amit érzek

    Hányszor esett már meg veled, hogy azért nem mondtál ki valamit, ami ott motoszkált benned, mert úgy érezted: igazi lúzernek néz majd a másik, ha kimondod? Ki ne akarna a legjobb pasival vagy a legmenőbb csajjal járni vagy egyáltalán a közelébe férkőzni? De ahhoz, hogy ez valóra váljon, neked is menőnek kell lenned, ami viszont

    Olvasd tovább